Bár egyszer már ellőttük a "most következik a szezon legrosszabb" mérkőzése frázist, és akkor csúnyán mellélőttünk, mint Jusuf zicciben, de most ellőjük még egyszer, hátha ezúttal kaput találunk. Szóval egy tét nélküli meccs következik, ahol az egyik csapat már kiesett, a másik meg nem. Az egyik nem tud focizni, a másik sem. Úgyhogy minden adott ahhoz, hogy a sörrel a kézben a szomszédunkkal bármiről cseverésszünk a korlátot támasztva, miközben a háttérben holmi futballmérkőzés csordogál. Mély és filozofikus eszmecserénket csak egy-két elvetemült hangoskodó zavarhatja meg, akik annyira függők már, hogy még ilyenkor sem tudják levenni a szemüket a mérkőzésről.

Ebből a keretből nem nézünk ki annyi profizmust, hogy most megtáltosodjanak az utolsó két meccsre, pusztán marketing okokból kifolyólag. Pedig most még megpróbálhatnák eladni magukat NB1-be. Ezért talán az lenne a legjobb, ha a mesti teledobálná csikóval a pályát. Bariék meg nyomhatnák az NB3-as csapatban. A fiatalok értékes első osztályú tapasztalatokat szereznek, Bariéknak meg végre lehetne sikerélményük.

Ebben az esetben:

Halasi - Görgényi, Reydan, Tóth M., Katona - Huszárik, Kiss T. - Kovács D., Ferkó, Farkas Z. - Csoór

Igazából bárkit be lehet rakni, mert az eredmény is bármi lehet. "Hogy? Szép búcsú? Ilyen melegben?! Majd nyilatkozunk inkább valami szívhez szólót!"

Mi meg ennél többet nem vagyunk hajlandók foglalkozni ezzel a meccsel. Akkor sem, ha ki tudja, mikor megyünk legközelebb első osztályú mérkőzésre a Fáy utcába.

"Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága elutasította a Vasas Futball Kft. licenszkérelmét." Magyarul nemhogy az NB1-es, de az NB2-es licencet sem kaptuk, ami jelen állás szerint azt jelenti, hogy jövőre a harmadosztályban "vitézkedhetnek" fiaink.

Értem én, hogy bűnhődnünk kell, amiért ilyen Faragó-féléket a magyar labdarúgás közelébe mertünk engedni, de ezt azért túlzásnak érzem. Ugyanakkor nem is feltételezem, hogy a licencadó bizottság nem objektív szempontok alapján mérlegel, így valószínűleg tényleg mammutszar van a palacsintában.

Jó néhány nap eltelt a pénteki paksi meccs óta, de lelkierő tekintetében most tudtunk annyira összeállni, hogy egy összefoglaló posztban megemlékezzünk a tolna megyei vendégjátékról. Amit már jó néhány hete sejthettünk, és a lefújás pillanatában azonnal tudtunk, az a szombati események tükrében bizonyossággá vált: jövőre a másodosztályban folytatjuk. Kiestünk tehát, mégpedig egy olyan meccsel, amely igen jól tükrözte a tavaszi idényünket: ha jól mentünk, ha rosszul, ha fölénk kerekedett az ellenfél játékban, ha nem, ha odatettük magunkat, ha nem, akkor is egy-két hibával sikerült elintéztük magunkat.

Pakson úgy mentünk ki, mint aki az életéért harcol, de hiába szereztünk vezetést, két perc alatt kétszer felejtettünk el koncentrálni hátul, és persze, hogy a Kis-csapat kihasználta mindezt. Utána persze mentünk az eredmény után becsülettel, helyzeteink is voltak, de nem sikerült kiegyenlíteni. Összességében egy nálunk jobban nem játszó együttes otthonában szenvedtünk maximálisan vállalható vereséget, amely a szörnyű tavasznak köszönhetően koporsószögként vonul majd be a Vasas történelmébe.

Menekülni kell a győzelembe, és azon keresztül, nincs mese! Minden további gondolat mindössze üres és kevésbé üres szócséplés lesz részemről – ugyanúgy a posztjaim jelentős részében, bár ezt akár némi nagyképűséggel stílusnak is nevezhetnénk. Nem tesszük, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy újabb élet-halál parti előtt állunk. Aki ugyebár év közben nem nagyon gyűjti a pontokat, sőt, szörnyen amatőr módon még a kevés megszerzettből is elszór kettőt, annak ilyenkor nincs más választása. Egyszerűen megfogalmazva: Pakson is győzni kell, mert bizony a szezon végére minden menekülő szaporázza pontjainak mennyiségét. Voltak, vannak és lesznek is fura dolgok, égbelőtt tizenegyesek, váratlan főnixmadárkodások és perecelések, totó- és tippmixgyilkos előadások, amelyeknek okán lehet akár összeesküvés-elméleteket is gyártani, azonban egy dolog legalább olyan biztos, mint az, hogy a postás kétszer csenget. A barlangrajzok óta ugyanis egyértelmű, hogy bármilyen pontvadászat célegyenesébe kanyarodva az a gárda nyeri a meccseket, amelynek szüksége van rá. Jelen esetben pedig ez a csapat a piros-kék, ezért ez bizony országos kettes.

Napsütéses, vidám délután volt a Fáy utcában szombaton, olyan, amilyet rég nem láthattunk. Megdöbbentően pontosan és ötletesen játszott a csapat. Persze fanyalogni mindig lehet, hiszen nem 11 Messi futkos piros-kék Lancast-mezben a pályán _{(bár van aki akkor is tudna kivetnivalót találni)}, de ne tegyük, mert az idei teljesítményünkhöz képest ez kiváló volt. Nem, ne bontsuk pezsgőt, ott nem tartunk, de ez nagyon biztató az utolsó három forduló előtt. Persze a szőrmegyárban olyan seftelések mennek a pult alatt, amiből minket kihagynak, és ezért lehet, hogy már hiába csinálunk bármit jövőre Balmazújvárosba kell utaznunk.

Bár az előző forduló előtt azt énekeltük meg, hogy a Kaposvár lesz az ellenfelünk az élet-halál harcban, ám az eredmények hatására ismét változott a helyzet, mégis a Pápa a főgonosz. Óhatatlanul a tabellát fürkésszük, és egyre jobban fáj a nyakunk a folyamatos felfelé tekingetéstől, de amíg nem kezd el nyerni a csapat, addig nincs más csak a reménykedés. Ezzel el is érkeztünk a hátralévő négy forduló központi kérdéséhez. A Pápának – ha nagyon optimisták akarunk lenni – idén már nem néz ki több pont. Most mennek a Fradihoz, aztán fogadják a Kecsót, végül pedig Győr és Vidi mindegy hol. Ebben az esetben akár 25(!!) ponttal is bent lehetne maradni. Azonban ahhoz nyerni kell (nem, nem fogunk négy döntetlent játszani), és minél előbb jó lenne elkezdeni, akár most a Siófok ellen.

Mindenki szégyelli magát! Az edzők, a legendák, a bloggerek és minden, a saját elmeállapotát is egyre gyakrabban megkérdőjelező férfiember, aki a szombati forróságban a strand helyett az Újpest-Vasas meccset választotta. Miért büntetjük magunkat ilyenekkel, miért?! Azért, mert azt hisszük, hogy szomszédvárak csatája, meg presztízs, meg mindkét csapatnak nagyon kellenek a pontok a kiesés elkerüléséért vívott harcban? Hogy mert most aztán mindenki vért fogy köpni és kisvécézni a sikerért, és feltúrja a pályát? A régi vicc jut eszembe, mert mindannyian olyan naivak vagyunk, mint a királyfi, aki bizony kedvére tesz a bibircsókos, rút öregasszonynak, mert galád módon azt az ígéretet kapja, hogy ettől szépséges hercegnővé változik. És hogy közben nagyon közel kerültünk a kieséshez? Ez már nem vicc vagy mese, ez a kőkemény valóság.

Van új ügyvezetőnk, régi-új játékosaink, meg ilyesmi. Amit szétromboltak Faragóék télen, annak a megtalált romjait próbáljuk sebtiben egymásra dobálni, hátha megáll a vár. Lehet, hogy be kéne falazni valakit a siker érdekében. Ennyit a építészszakmáról, most evezzünk át a futballhoz.

Újpestre látogatunk szombaton, és nehéz olyan kliséket, mondatokat, gondolatokat találni, amiket nem lőttünk el a Pápa-meccs előtt. Annyiban át kell értékelnünk a helyzetet, hogy mivel pontegyenlőségnél a győzelmek száma dönt, ezért már nem a Pápa, hanem a Kaposvár az igazi ellenfelünk. Szűcs Lajoséknak hat győzelme van, Sisa Tibor csapatának pedig ugyanúgy négy, mint nekünk. Nagyon nagy szükség lenne, most Újpesten az ötödikre, ugyanis a Kaposvár a Pécset fogadja, és ott nem elképzelhetetlen egy hazai pontszerzés, de akár győzelem se.

Most már aztán végképp nem tudom, hogy kit fogunk megverni… Szombaton kora este óriási sanszot szalasztottunk el, és ez a hiba bizony könnyen végzetes is lehet! Egy nagyon gyenge Pápa ellen játszottunk mi is nagyon gyengén, ennek pedig egyértelműen igazságosnak is aposztrofálható pontosztozkodás lett a vége. Maradt tehát a három pont mínuszunk (ami a sportorvosi-üggyel terhelve könnyen 5 pontra is növekedhet), és már csak öt forduló maradt mindennek ledolgozására. Teljesen jogos szomorkodás és erőteljes „Macska rúgja meg!” - ezés közben hagytuk el tegnap este az Illovszky Stadiont, és sajnos egyre gyakrabban szóba kerül velünk kapcsolatban a másodosztály. De nem adjuk fel, mert még mindig szerezhetünk tizenöt pontot, amivel aztán sima a középmezőny!

Beharangozó posztot írni a szezon legfontosabb meccse elé? Hát, ez körülbelül annyira szükséges, mint vizet vinni a Dunába, vagy indulás előtt hajnali négykor meginni még egy kilépő felest. Úgyis tudja mindenki, hogy itt most már aztán mindenképpen le kell ütni a a Véber-korszakban sok respektet kivívó, de azóta a legkomolyabb riválisunkká aljasult Lombardot. Mert ha nem tesszük, akkor bizony nagyot lépünk a REAC vagy a Vecsés társaságának irányába. Győzelmi kényszer ez, nem is kicsi!

Flóri szerint kiesünk, mint a pinty, hát mutassuk meg neki, hogy ő ezt bizony rosszul látja! A Keleti vagy a Nyugati csoportba való besorolás elkerülésének céljából, ha nyulakat nem is, de Gyepest és Takács Zoltánt előhúztuk abból a bizonyos cilinderből, amelyből Farkas Balázs és Simek ugrott ki egy hete. Mindenki a fedélzeten van, aki él és mozog és hadra fogható, tartozásainkat rendeztük, talán a huszonnegyedik órában sikerült nagyon sok mindent rendbe tenni, optimista hangvételű sajtótájékoztató is volt már mindezekről, de így is borzasztó nehéz szombat este áll előttünk.