Írta: Scab | 2011. júl. 31. 18:12 | Kategória: összefoglaló
Nyögvenyelős győzelem volt. A Honvéd nyert, mi pedig nyögve nyeltünk. Tavasszal gólképtelen hátsó alakzatunk már 11 kapottnál jár, elől pedig csak véletlenül tudunk betalálni, de ez legalább nem változott. Kezdődött az egész egy hölgyet a villamoson megtámadó roma fickóval, aki nagyjából annyira volt beállva, mint Gáspár Debrecenben, majd folytatódott két felvezető sörrel, végül az este brutális mészárlásba csapott át. Legyilkolták csapatunkat egy olyan meccsen, ami tipikus 0:0 kellett volna, hogy legyen. A két csapatnak volt összesen 2-2 helyzete, mi ebből a kaput se találtuk el, a Kispest meg rúgott négyet.
Csinos stadion, Eu-kompatibilis WC(!), Zsolnai Robit éltető óriásplakát, sör, mi kell még?! Egy csapat nem ártott volna. Vagy egy csapatrész. Vagy egy labdarúgó. Három meccs, 3-11-es gólarány, nulla pont, két tizenegyes ellenünk, két piros lap, Kulcsárnak három sárga. Ez a siralmas szezonkezdet számokban.
Kapusaink továbbra sincsenek a helyzet magaslatán. Ilizi védett állt a kapuban, mert Iván még mindig nem heverte ki az első fordulós ötöst. Lassan igazán elkezdhet melegíteni, mert a szlovák is hatnál jár már, így vagy visszanyúlunk hozzá, vagy bedobjuk Halasit a mélyvízbe. Az első és az utolsó két gólról nem tehetett, a másodikban viszont kőkeményen benne volt. Az első félidőben ziccerben védett egy nagyot, de azt is inkább csak belelőtték. A meccs vége felé pedig egy simán kapu mellé tartó beadást fantasztikus robinzonáddal szögletre mentett, ami inkább csak önigazolásnak tűnt, hogy „lám, miket tudok én”. Minket nem győzött meg.
Polényi sokkal határozottabbnak tűnt, mint Boukar az előző két meccsen,bár támadásban nem tudott semmit hozzátenni a csapat játékához, de emiatt nem lógott ki a csapatból. Belső védőink nem lettek gyorsabbak a múlt hét óta, Mileusznics pedig úgy látszik, meg akarja dönteni molnárzé tavaszi csúcsteljesítményét, hogy több pirosat kapjon, mint sárgát. Katona csékáként nem tudott felnőni a feladathoz.

A középpályáról nehéz bármit is mondani, mert igazából teljesen súlytalan volt már megint. Ha góllövés a finom falat lenyelése, akkor nekik kéne alaposan megrágni, megforgatni, előkészíteni. A tegnapi napon ez inkább emlékeztetett egy két hete éhező etióp bozótharcos táplálkozására, mint egy ínyenc mesterszakácséra. Rakkolás volt, jó átadás nem, Bárányos első villanását meg még mindig várjuk.
Legszórakoztatóbb játékosunk eddig idén biztos, hogy a Honma, aki kevesebbszer ért labdába, mint ahányszor Gala egy félidő alatt elhagyta a kezdőkört. Simics pedig nem az a csatár, aki helyzetbe verekszi magát, ő simán vágná a gólokat, ha lenne valaki, aki tömi labdával. (tudom, tudom, a Pécs ellen mennyit kihagyott…)
A legérdekesebb momentum az volt, mikor mesterünk a sajtótájékoztatón a kudarcok okait firtató kérdésre (A játékosok képességével, erőnléti állapotával vagy mi a túrós csuszával van a baj?) lazán annyit felelt: „Erről nem szeretnék beszélni.” Ezt vehetjük igennek? Mindenesetre komoly gondok vannak, az szinte biztos. Sajnos.
Első kép: honvedfc.hu
Eddig 4 komment érkezett

-
leveller
2011. 07. 31. 21:52
[1]
-
happymondays
2011. 07. 31. 23:29
[2]
Magamat idézném:
"happymondays Válasz erre 2011. 05. 19. 1:10 [2]
Hát, most lehet, hogy engem itt majd mindenki hülyének néz majd, de szerintem hatalmas hiba volt elengedni Norbit, ugyanakkor annál már csak az lesz a nagyobb hiba, ha (és most teljesen mindegy, hogy egész életében nálunk játszott, ráadásul jól, plusz edzői évei nagy részét is itt töltötte) Komjáti marad az edzőnk. Persze, most kijött neki egy 1-0-ás sorozat, de egyébként szerintem látszik, hogy egyszerűen nem jó edző, és ősszel (nyáron) ez már nagyon kevés lesz. Sajnos az új tulaj nyilván azt gondolja most, hogy megfogta az Isten lábát ezzel a csodaedzővel, de nagyot koppan nemsokára. Ne legyen igazam és hajrá, Vasas!" -
Nitro32
- http://kecskemet.blog.nepsport.hu/
2011. 08. 02. 12:43
[3]
Fel a fejjel srácok, az NB1-ben 3 kör után nem szabad még temetni a csapatot. Kecskemétiként én már többször is remeghettem volna, mert nekünk évek óta az a bevált szokás működött, hogy az első két bajnokinkat mindig elveszítjük. Azért lesz itt még egy Farkas Balázs meg Dajic, akik dobhatnak ezen. Az elkeseredettséget mondjuk megértem, mert egy ilyen Honvédtól így kikapni tényleg fájó. Nekem főleg az a pillanat volt sokkoló, amikro az elvben korszotályának legjobbjának számító Katona mellett úgy ment el Lovric komoly csel nélkül (se nem gyors, se nem technikás) , hogy az arcpirító.
-
Fa Janika
2011. 08. 02. 20:05
[4]
Egyetértek. Erről én sem szeretnék beszélni. Legfeljebb csak annyit, hogy eddig csak egy kicsi, jelentéktelen és többnyire elkötelezett (mert ki a fene néz még Vasas meccset!?) közösség látta, hogy semmik vagyunk, most pedig - valami agyament alak esztelen ötlete folytán - egy sokkal nagyobb publikum előtt úgy fogunk égni, mint egy teveszar raktár. Úgy látszik, van az a pénz ...
De azzal is egyetértek, és ahhoz hozzá is tennék valamit, hogy hiba volt elengedni Norbit. És nem csak őt, hanem még egy jópár srácot. Ez, majd az igazolási folyamat furcsaságai, továbbá az, ahogy az időszaknak már úgy futottunk neki, hogy a focisták nem kapták meg (időben?) a járandóságukat (feleslegesen gerjesztve ily módon feszültséget az öltözőben), azt sejteti, hogy a szakvezetés kompetenciája legalábbis megkérdőjelezhető. Valahogy Vancsa Miki idejéből nem emlékszem a dilettantizmus ilyen megnyilvánulásaira.
Sőt!
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.





Van olyan, hogy háromszor kikap egy csapat, mert nem úgy jöttek össze a dolgok, mert ellene fújtak, mert ziccerek maradtak ki, stb..majd összeszedi magát. Sajnos, ez nem az az eset, a helyzet sokkal reménytelenebb. Úgy tűnik, ez a csapat ennyit tud.Lehet, hogy ebből jövőre NB 2 lesz...:(