Csapatunk Zalaegerszegen megszerezte első idegenbeli pontját az OTP Bank Liga idei küzdelemsorozatában. A Marijan Vlak – Urbán Flórián páros bemutatkozását ilyeténképpen egyértelműen jónak aposztrofálhatjuk. Érdekes vízifoci mérkőzést játszottunk, amelyen a ZTE szinte végig vezetett, és a büntetőnkig egy fakabátot, azaz fabatkát sem adtunk volna a pontszerzésért. Pedig a második félidő második felében már olykor emlékeztetett a játék valamire, amit látni szeretnénk. Ezzel együtt is az volt kicsiny szerkesztőségünk érzése, – főleg akkor, amikor Bakos Szabi óriási gránátját földöntúli bravúrral védte Jahic kapus – hogy bár megint nem érdemli meg az ellen, de attól még újfent gyufa lesz. Nem az lett, sőt, a 80. perc után történtek okán még kicsi hiányérzetünk is van.

A mérkőzés előtt cunamigyanús monszun csapott le Zalaegerszegre és környékére, amely maximálisan alkalmatlanná tette a stadion gyepét a labdarúgás nevű sportág normális művelésére. Ennek ellenére, de amúgy teljesen jogosan Kassai Viktor játékvezető megadta a jelet a mérkőzés megkezdésére. Az első félidőben felettébb kilátástalan játékot nyújtottunk - szerencsére a hazaiak sem voltak sokkal jobban eleresztve ebből a szempontból - megspékelve mindezt azzal, hogy egy indításnak álcázott szakszerűtlenül előrebömbölt labdával Meyé kiugrott a nem túl rapid reakcióidővel reagáló Gáspár és Radványi között, és a tizenhatoson belülre érve okosan megvárta, míg valamelyikük úszni küldi. Tizenegyes, persze a sértett berúgta, azaz teljesen indokolatlanul megszerezték meg a vezetést a csankazértis üzemmódban pályára lépő hazaiak.

Ezt követően úgy megzavarodtunk, hogy a védelmünk jobb oldalán tátongó hatalmas lyukba két ízben is megérkezett a kis Balázs, aki mindkét alakalommal úgy bökött alá nagy helyzetben, hogy az amerikai fociban egy pontért tökéletes lett volna, de labdarúgásban ezért nem adnak mást, csak fityiszt. Köszönjük szépen, bármelyik lehetőség gólra váltásával elúszott volna a hajó, bár ezzel együtt sem nagyon tudtunk igazán örülni annak, amit a képernyőn láttunk. A fiúk küzdöttek, dagonyáztak és harcoltak az elemekkel becsülettel, de hát ugye ez a minimum. Az első félidő egyetlen pozitívuma – természetesen a lefújásán kívül – az volt, amikor kicsi kamikazénk egy átvétel és egy centerezés erejéig végre megmutatta, hogy miért állt sorba érte a fél NB1 a nyár folyamán.

Az első játékrészt lefújták, mint ahogy legyeket szokták Kemotoxszal, mi meg reménykedtünk, hogy a szünetben Vlak vagy Flóri odahat, és láthatunk végre valami biztatót is. Na, erre nagyjából addig kellett várni, ameddig az Ilizire felettébb hajazó, azaz földöntúli bravúrokat és a hajmeresztő megoldásokat random módra kombináló Vlaszák-dublőr meg nem ajándékozta Dajicot egy százas ziccerrel, amelyet aztán persze annak rendje és módja szerint meg is fogott.

Így volt, nem így volt, azért égből pottyant mese nem volt, és elhittük, hogy amennyiben nem kapjuk meg belátható időn belül a másodikat, akkor lehet keresnivalónk. Ezen felbátorodva egyre többet tartózkodtunk az ellenfél térfelén. Bakos löketét már említettük, de aztán jött Jahic, aki egy öklözést igénylő beadást minimum három ember nyakában akart megfogni. Értelemszerűen erőfeszítéseit nem koronázta siker, ezért a labda Simic elé pottyant, aki mire felfogta a történteket, már el is üttetett a kapus által. Tizi, Simi, egy-egy. Csank mester bizonyára lekaparta volna a falat, ha a meccset teremben játsszák, de mivel erre nem volt lehetősége, nem tette. Cserébe viszont ette a kefét, mint kacsa a nokedlit.

Aztán Dajic mutatott olyat, amilyet a zalai védők még tévében se láttak, de beadása Siminek hosszú volt, a középen érkező zalai bekk pedig botor módon nem találta el az üres kaput. Felpörögtek az események, teljesen nyílt és abszolút élvezhető lett az utolsó tíz perc. Először Tököli, majd Simic rontotta el a meccslabdát, így maradt az 1-1, meg a mindig szórakoztató Csank-interjú.

Kapunkban Ilizi egyre jobb lesz, mondjuk volt honnan javulni. Tegnap az utolsó pillanatban bravúrral védte Tököli ziccerét, és egyébként sem volt vele semmi gond, leszámítva persze az első félidő végi ügyetlenkedést, amikor a hazapasszolt labdát Meyé elvette tőle. Az ismételten soha nem látott összeállításban pályára lépő védelmünk a bekapott gól után kissé megmakkant, de a második félidőben már viszonylag stabilan állt a lábán. Reméljük, Dusan nem csatlakozik a sérültek népes csoportjához.

Középen Farkassal mindenképp stabilabbnak tűntünk, elöl pedig a Homma még mindig láthatatlan volt, de Simic roppant elszántan küzdött, aminek a büntető volt a legkézzelfoghatóbb eredménye, és az utolsó pillanatban egy kicsit pontosabb passz után a győzelmet is megszerezhette volna. A sporttévé pezsgője azonban így is jogosan landolt a horvát csatár kezében.

A győzelem tehát elmaradt, de a második félidő második felében bemutatott hozzáállás és produkció, valamint a kialakított helyzetek száma mindenképpen pozitívnak értékelhető. Ezen az úton kell tovább menni, mondjuk rögtön a Fradi ellen jövő vasárnap a Puskásban rendezett kettős rangadón, mert nagyon kellenek a pontok.