A kupagyőztes után a bajnokot is megfogtuk, mint a széntabletta az aszalt szilvás kefirt, ezáltal továbbra is veretlen a csapatunk Marijan Vlak vezetésével. Verőfényes szombat délután a meleg dominált a Fáy utcában és nem a játék, főleg nem a támadójáték. Tavasz után ismét sikerült 0:0-án tartani a Videotont, ami az első pár fordulóban igencsak gólerősen dolgozó védelmünknek nagy dicséret. Vlak érkezése óta, négy meccsen lőttünk négyet és csak kettőt kaptunk! Evés közben jön meg az étvágy: jövő héten Pápán már győzni kell!

De maradjunk egyelőre a szombatnál. A fehérváriak ebben a szezonban még nem nyertek bajnokit idegenben, ezt orvosolandó nekünk estek az első tíz percben. Tujvel – Brachi, Vaskó, Caneira, Filipe – Evandro, Vasiljevics, Mitrovics, Sándor, Gosztonyi – Alves volt a vendégek kezdősora. Nálunk a kecskeméti pontrablók kaptak újfent bizalmat, tehát az Ilizi – Kulcsár, Gáspár, Kovács, Sütő – Mehmedagics, Farkas – Simics, Bárányos, Katona – Dajics tizenegy futott ki retró piros-kékben a pályára. Kicsit megijedtünk a meccs elején, mert múlthéten Bori és Gyurcsó gyakran viccelte meg Kulit és Sütit a pálya két szélén, és úgy tűnt, Brandao és Gosztonyi is ezt fogja csinálni. Szerencsére előbbi csak ügyetlenkedésével, utóbbi meg rugdosódásával tűnt ki a mezőnyből.

A 10. percben Kulcsár jelezte, hogy megérkeztünk a meccsbe, amikor úgy kerülte meg a Vidi „világklasszis” csodavédőjét, Caneirát, hogy szegény portugál még mindig nyakát fájlalja. Míg a vendégek a két szélső állandó helycseréjével próbálták meg 50 fölött tartani Várhidi szakértő úr pulzusát, addig a mi vérnyomásunkról Filipe és Gosztonyi gondoskodott, akik két percenként rúgtak bele vagy Simicsbe vagy Kulcsárba. A félidő végén aztán az első rövidzárlatunk után nagy helyzetbe került a Fehérvár, de megúsztuk.

A második félidő első negyedórájában folyt tovább a brusztolás, aztán cserélt Sousa. Walter Lee jött be Gosztonyi helyére és ezzel együtt magasabb fokozatba kapcsoltak vendégek. Kulit többször vígan megtáncoltatta az újfiú, aztán jöttek a lövések, beadások. Hogy ez ne legyen elég, még a labdát sem tudtuk ekkor megtartani, amit kivágtak védőink, az azonnal jött vissza. Szorult a hurok. Túléltük a kritikus tíz percet, de volt hátra még húsz. Újabb adok-kapok következett a mezőnyben, majd Vaskó sérülése után háromvédős játékra állt át a Videoton, az utolsó tíz percre ismét a kapunkhoz szögezve minket. Szerencsére az egész meccsen indiszponált Alves a hajrában is az maradt, és a fekvő Ilizi fölött, meg a kapu fölött is átemelte a labdát.

Iliziről továbbra is csak ugyanazt tudjuk hajtogatni, mint az utóbbi időben mindig: meccsről meccsre magabiztosabb. Ma már hajmeresztő megoldásai sem voltak, illetve abból az egy rettenetesre sikerült passzból, nem lett izgalom. Csak így tovább Lubos!

Kulcsár fantasztikusat játszott. Hátul megbirkózott az aktuális szélsőjével – ahhoz képest, hogy nem erőssége a hátvéd poszt, nem rosszul –, ezenkívül a támadásokból is kivette a részét. Simiccsel nagyon aktívak voltak a jobboldalunkon, legtöbbször csak faulttal tudták megállítani őket. Gáspár szintén elképesztő magas szinten játszott. Hiba nélkül, önbizalomtól duzzadva takarított el hátul mindent, amit kellett. Kovácsnak kevesebb látványos tisztázása volt, de őt is meg kell dicsérni, hiszen az egész védelem remekül teljesített. Sütő kezdi megszokni új pozícióját, egyszer-kétszer még befűzték, de ennyi bőven belefér egy meccsen. Ő is határozottabb volt, mint Kecskeméten.

Mehmedagics és Farkas olyan jó párost alkottak szűrőben, mintha ezer éve együtt játszanának. Szinkronban mozogtak, kisegítették egymást és a labdakihozataloknál is hasznosak voltak, igaz, támadásokból legalább Balázs vállalhatna nagyobb részt. Simics nagyon aktív volt, ám néha kicsit öncélúnak tűnik. Ha nincs épp előtte ellenfél, akkor keres magának egyet, hogy aztán fennakadjon rajta az első cselnél. Hozzáállása, harciassága azonban példaértékű. Bárányos sokat futott az első félidőben, ő koordinálta a pressinget, négyen (Katona, Bari, Dajics, Simics) folyamatosan nehezítették a Vidi labdakihozatalát. A gyilkos labdákat, gólpasszokat azonban még mindig hiányoljuk. Katona sokkal aktívabb volt, mint Kecskeméten, a szezonban talán először volt értékelhető baloldalunk, de még mindig vállalhatna többet.

Szegény Dajics őrlődött elől a védők gyűrűjében. A felrúgott labdákkal nem igazán tudott mit kezdeni, fejpárbajokat nyerni esélye sem volt. Simics talán jobb esélyekkel verekedett volna azon a poszton. Ezzel együtt sokat harcolt, és a lapos labdákat egész jól tartotta, játszotta meg, de a gólveszély még mindig nincs benne.

Összességében egy rendkívül hajtós meccsen szereztünk egy pontot egy papíron erősebb csapat ellen. Csapatként, egymásért, egymást kisegítve küzdöttek a játékosaink, és ezt nagyon jó volt látni az első néhány forduló játékát követően. A támadójátékon még tényleg van mit csiszolni, de ma már volt egy-két látványos és ígéretes labdakihozatal. Ennyire stabil Vasast pedig rég láthattunk.

A Bajzát-díjat először a Haladás elleni meccs után adtuk oda, akkor Halmosi kapta, akinek a Bajzát-indexe elérte a 8-ast a 10-es skálán. Most méltó követője akadt, Gosztonyi érdemelte ki ezt a kitüntetést. Három belépő hátulról, lerántások, ütemtelen faltok, és mindez rengeteg szöveggel és méltatlankodással megspékelve, pedig köszönetet mondhat Solymosi sporinak, hogy sárga lapot sem kapott.