Pontot szereztünk Pápán, továbbra is veretlenek vagyunk Marijan Vlak vezetésével és gólt is csak elvétve kapunk mostanában.Igazán jó dolgok ezek, amelyek akár a feledés homályába is zavarhatnák a szezon elején történteket, de mégsem tudunk nekik felhőtlenül örülni. És itt most nemcsak az örökös szurkolói elégedetlenség, illetve az evés közben megjött étvágy beszél belőlünk, hanem az a nem túl vidám tény, hogy a sok döntetlen a gyenge idénykezdet miattmeg egyébként se nem alkalmas arra, hogy feljebb lépdeljünk a tabellán. Márpedig nekünk egyértelműen ez a célunk – mi más is lehetne, hiszen még mindig csak két csapat van mögöttünk?

Az alapok kétségtelenül megvannak és igazán masszívan oda is vannak téve: stabil, fegyelmezett védekezés, meccsről meccsre javuló kapusteljesítménnyel megspékelve, fix és működőképes játékrendszer, tulajdonképpen állandó kezdőcsapat megfelelő hosszúságú kispaddal. Vlak mester, Urbán Flóri, valamint a spanyol inkvizítor dolgoztatja is keményen a játékosokat, akik izzadnak is, mint örömlány a templomban, és hétről hétre pariban tudnak lenni az első osztály bármelyik együttesével.Már csak egy-egy kicsi apró gólocska kellene izomból a hosszú felsőbe, és máris jönnénk fel, mint az a bizonyos talajvíz.

Sajnálatos módon és rajtunk kívül álló okokból ebben a szezonban első és remélhetőleg utolsó alkalommal kicsi szerkesztőségünk nem volt jelen személyesen, vagy valamely szakértő szpíker tolmácsolása mellett kedvenceink bajnokiján. Aki viszont ott volt, azt mondta, hogy igazán sokat nem veszítettünk, mert az első félidőben például a fű növése volt a legizgalmasabb esemény. A szakzsargonban ezt hatalmas taktikai csatának szokták hívni, ezért most én is így teszek, tehát a taktikai csata unalomba fullasztotta az első 45 percet.

A szünet után kicsit rákapcsoltak a csapatok, Véberék birtokolták többet a labdát, kialakítottak néhány helyzetet is, de azért olyan sokat nem. Ilizinek mindössze egyszer kellett igazán nagy bravúrt bemutatnia, igaz azt még most is tapsolják a Perutzban, Ferenczi Pista meg nem érti és talán soha sem is fogja. Nálunk is feljegyezhető volt néhány ígéretes szituáció, de valami mindig hiányzott, hogy boldog kupaccá állhassanak össze a fiúk. A vége így nem is lehetett más, mint igazságos gól nélküli döntetlen, mert egyik csapat sem volt annyival jobb a másiknál, hogy győzelmet érdemeljen, ezzel szemben viszont a másik sem volt annyival rosszabb az egyiknél, hogy vesztesként hagyja el a játékteret. Jól tudjuk, hogy a foci általában nem igazságos játék, de szombaton Pápán az volt vagy nem.

Az év első felében is sok hasonló meccset láttunk, akkor azok közül jó néhányat sikerült is megnyerni (hogy melyik volt igazságos és melyik nem, az Bodrit sem érdekli), idén pedig Kecskeméten, Egerszegen és a Vidi ellen is valami ilyesmi történt a gyepen. A tavaszi hadjárat óta nagyon is jól tudjuk, hogy egy-egy góllal az ilyen típusú meccseket minden további nélkül meg lehet nyerni. Tényleg csak ennyi hiányzik a boldogságunkhoz?! Ilyen egyszerűek lennénk?! Ez van, kérem szépen, ezt kell szeretni, ha meg nem sikerül, akkor tessék elfogadni.

Lássuk részletesebben, minek örülhetünk!Ilizi meccsről meccsre jobb, most már teljesen nyugodtak vagyunk, amikor vele kezdődik az összeállítás. A védelmünk sziklaszilárd, Casal a hírek szerint jól debütált, Lovrencsics hamar fel is adta ellene a küzdelmet, és inkább leült a kispadra. Az angol-nigériai szélsővel megduplázódott azon ballábas játékosaink száma, akik jó teljesítményre képesek az oldalvonal nevezetű mészcsík közvetlen közelében. Süti át is ment a másik oldalra, Kuli meg a kis szerkesztőségünk többször hangoztatott kívánságának megfelelően egy sorral előrébb. Igaz, nem ment neki igazán, de hisszük, hogy ott tud legtöbbet beletenni a közösbe. Farkas és Haris már ilyen rövid ismeretség után is olyan, mint a kínai nagy fal, vagyis stoplisban közlekedő földi halandó számára gyakorlatilag áthatolhatatlan.

Eddig tehát jó, nem is kicsit, már csak a támadójátékban kell javulnunk, de ott sem kicsit. Sajnos Dajic egyedüli csatárként továbbra elveszik a védők gyűrűjében, a középpályásaink nem tudnak neki megfelelően segíteni. Néha talán cserélhetne Simivel, utóbbinak egyébként is inkább kenyere a verekedés. De ezt a kérdést nem feszegetjük tovább, hanem rábízzuk Vlak mesterre, ugyanis nem gondoljuk, hogy ne találná ki rövidesen a megoldást.

Ha mégis kicsit több időt vesz igénybe a kérdés, akkor sincsen baj, mert nem hiszem, hogy bárki is szomorú lenne, ha Ilizi bal fülcimpájáról, esetleg Gazsi torkáról pattanna be a labda a lilák kapujába szombaton. Akármilyen úton-módon is, csak verjük meg őket, és induljunk meg a jól megérdemelt középmezőny irányába!