Verőfényes, meleg hétfő reggelen, sima meccsen kikapunk a Barcelonától. Ez is lehetett volna, ehelyett azonban vacogós, felhős szombat délutánon, szoros mérkőzésen lenyomtuk a Paksot. A sors fintora, hogy támadójátékunkat egész meccsen idegtépő pontatlanság, dekoncentráltság és ötlettelenség jellemezte, a 86. percben mégis egy gyönyörű akcióból lőttünk gólt. A paksiak viszont felettébb bosszúsan távozhattak Angyalföldről: hiába játszottak agilisan az első félidőben, és sorra dúsították a helyzeteiket, a második félidőre azonban úgy tűnt, hogy maghasadtak.

Az első negyedórát megnyomta a Paks, mint süket a csengőt, de szerencsére a srácok nem szóltak a meleg öltözőből elsőként pályára induló Ilizinek, hogy még maradnak egy keveset, így kapusunk az első perctől ott volt a helyén, és dolgozott a többiek helyett. Amikor meg Lubos is csak a csodában bízhatott, akkor az meg is érkezett: Böde egyszerűen inkább elesett a labdában, mint hogy felvegye a harcot legyőzhetetlen cerberusunkkal. Hiába, 402 perc az 402 perc – a meccs végén meg majd 500, határ meg a csillagos ég. Ekkor nem tudtuk megtartani a labdákat: a felettébb friss paksiak visszatámadtak agresszíven, a labdás játékosunknak segítő labda nélküli mozgások pedig elmaradtak, mint Sas-kabaréban a poén.

A 19. percben aztán megérkeztek a mezőnyjátékosok is a pályára: Bárányos középtávoli lövését Csernyánszki szerencsétlenkedte a kapufára, a kipattanót pedig Dajics rúgta az üres kapu mellé. Ezt egy Farkas-bomba követte, majd a paksiak rendeztek tűzijátékot a kapunk előtt. Nincs más csapat, akiről elmondhatnánk azt, hogy inkább nálunk tegyék ezt, mint otthon.

A második félidőre aztán két teljesen más csapat jött ki. A KF Tirana és a Flora Tallin. Úgy tűnt, be tudjuk szorítani a Paksot a saját térfelére, azonban ez nehezen volt hihető az első 45 percet látva. Elvétve tévedtek csak át a mi oldalunkra, de akkor sem nyúltunk remegő kézzel a Xanaxos dobozért. Persze helyzeteket mi sem tudtunk kialakítani, hisz ahhoz 5-6-szor egymáshoz kellett volna passzolni a labdát, ezzel azonban továbbra is komoly gondok voltak. Mozgás semmi. Gyakori kép: a labdával sétálgató játékosunk kétszer pingvinezik (szétteszi a kezét) aztán nagy kegyesen odasétál hozzá két paksi és elveszi tőle a labdát.

A 60. percben aztán bebiciklizett Simics, akit az egyik leghangosabb szurkoló inkább rollerezésre buzdított. Marko tekerte is becsülettel a kis pirosat, így egy kis agilitás érkezett a bal oldalunkra, ám ez helyzetekben ez sem mutatkozott meg. A 70. percig dideregtünk igen alacsony pulzusszámmal, amikor a szívünkhöz kaptunk, de ez is vendéglehetőség volt. Magasföldi tekert lövését nézte ki a hosszúsarokból Lubos.
A 75-80. perc fele azonban valami mintha változott volna. No nem a Xavit megszégyenítő gyilkos passzok jelentek meg a paksi tizenhatoson belül, hanem mintha elfáradt volna ellenfelünk. Egyre kevésbé tudták megtartani a labdákat, az előrejátékra már egyáltalán nem futotta az erejükből, a párharcokat rendre mi nyertük. A spanyol inkvizítorunk munkája beérett. Bár kérdésünkre, hogy nem érezte-e, hogy a végére erőnlétben föléjük kerekedtünk volna, Kis Károly határozott nemmel felelt a sajtótájékoztatón, a kisördög nem nyugszik bennünk, és kötjük a Barit az ebet a karóhoz, hogy elpilledtek, mint Nari a para pénteken.

A 86. percben aztán kipattant egy indítási kísérletünk a védőfalról, és a rendezetlenségüket kihasználva Ferkó gyorsan belöbbölte a labdát a teljesen magányosan ácsorgó Dajics elé – aki alaposan rápihent a meccsen erre a szituációra –, a bosnyák középen egy az egyben rávezette Csernyánszkira a labdát, majd irgalmatlan totyogásba kezdett. Talán még most is ott polemizálna azon, hogy milyen megoldást válasszon, miközben a pályagondnok rimánkodna neki, hogy „Juszuf, csinálj már valamit és menjünk haza”, ha nem érkezik a bal oldalán Simics, akinek nagyon önzetlenül letette a zsugát, a horvát pedig az üres kapuba gurított.
Ezt követően gyors kapkodásba kezdtünk, aminek az lett az eredménye, hogy Beliczky bután beleszállt félpályánál egy paksiba, és mehetett zuhanyozni, ezáltal segítő jobbot nyújtva a földön agonizáló vendégeknek. Azonban szerencsére egy-két felívelésen kívül több már nem volt a Kis-csapatban, így jöhetett a megérdemelt pacsizás.
Érzésünk szerint szülinapos mesterünk túlbiztosította a csapat hátsó alakzatát ugyanis, amikor nálunk volt a labda, akkor is rendre öten-hatan őrizték a két elöl maradt csatárt. Szélsőhátvédeink közül maximum csak az egyikük csatlakozott a támadásokhoz, akkor viszont mind a két szűrőnk hátrébb maradt. Ha Süti és Casal fogta vissza magát, akkor Farkas kicsit előrébb merészkedett, de gyakorlatilag Beliczkyék négyen próbálták 6-7 védővel felvenni a harcot.
Lubos, amit kellett, azt ma is fogta, lassan 500 perce gólképtelen. A védelmet nem szabadna bántani, hiszen nem kaptunk gólt, azonban elég sok gólhelyzetet hagytunk a Paksnak. Süti és Casal a védőfeladatát elég jól teljesítette, a támadásokhoz azonban alig tettek hozzá valamit, igaz, ez valószínűleg felsőbb utasításra történt. A Kovács-Gáspár kettősnek is volt jobb meccse, de a cleen sheetet továbbra sem kell magyarázni.

A Haris-Farkas kettősről ugyanez mondható el. Haris ennyire szürke még nem volt, mióta nálunk van, Balázsnak is inkább csak a szűrőfunkciója működött, előre azonban elég pontatlan volt. Bárányos a lövésén kívül észrevehetetlen volt, Kuli sem írja bele ezt a meccset az önéletrajzába. Dajics adott egy gólpassz, Beli kapott egy fölösleges pirosat. Simics és Ferkó jól szállt be a meccsbe. Agilisan, kreatívan játszottak.

Egy a lényeg, nyertünk! Mindenki játszhat így, ha hozzuk a meccseket. Ezzel a győzelemmel pedig dörömbölünk a középmezőny kapuján. Jövő héten Kaposváron még így is élet-halál derbi vár ránk, ahol megint csak rettenetesen kéne nyernünk.

Pingvin innen, többi fotó Bach Máté