A hosszú hétvégén kicsiny szerkesztőségünk a maximális pihenés mellett tette le a voksát, mégpedig azon egyszerű okból kifolyólag, mert tudja és vallja, hogy a lustaság fél egészség. Ma reggel azonban felbuzgott bennem a tettvággyal kevert kuruc vér, így aztán immár kipihenten és egészségesen tudok visszatekinteni kedvenceink utolsó bajnokijára. Az az igazság, hogy semmilyen váratlan esemény (kicsi zöld emberke, eltévedt traktor, gól, búvárújság által megrendelt Jimmy Jump, vagy ilyesmi) nem zavarta meg papírformát Kaposváron.

Azt kaptuk, amit megérdemeltünk vártunk: hoztuk a szokásos zárt védekezést, Lubos természetesen ismét érintetlenül tartotta hálóját; csak a békés csabaiak tudnak neki gólt rúgni mostanában, de szerencsére velük csak ritkán futunk össze - bajnokin meg sokkal kevésbé félelmetes lilákat sodor szembe a jó szerencse. Sajnos a  támadójátékunk is a szokásos volt, így a gól nélküli pontosztozkodás esetének fennforgásával kellett megbékélnünk.

Tizennegyedik meccsünkön behúztuk tehát a hetedik ikszet, amellyel ebben a szezonban még nem látott magasságba kerültünk a tabellán. Az van, hogy elhúzott a debreceni lokomotív és a győri bagoly, a borravalót megszégyenítő módon lemaradt a ZTE, de a többiek egyre inkább igen stabil középmezőnnyé állnak össze - pont úgy mint némely retro együttes egy búcsúkoncert erejéig kétévente. A további tömörítésben komoly szerepet játszhatunk szombaton, amikor a harmadik helyen tanyázó Diósgyőr látogat hozzánk. Esetleges vagy tervszerű győzelmünkkel meglenne az 50%-os őszi teljesítmény, amely teljesen megérdemelten középcsapat pozíciójára determinálna bennünket. Ez azonban még messze van, rágjuk még kicsit a gittet és csépeljük a szót a szombaton történtekkel kapcsolatban.

A szokásoktól eltekintve 19 fős keret indult útjára oda, ahol a Kapos vár, de Arsic csak az utazó keretbe fért be, a benevezettek közé  már nem, így a lelátón foglalhatott helyet. Ezzel Marijan Vlak támogatta az nézőszám-emelésre vonatkozó MLSZ törekvést, de minden bizonnyal ennél komolyabb indokok vezérelték az elgondolást, amely ilyetén lefolyást engedett a történteknek.

A kezdőben Casal sérülésének és Beliczky Gergő pirosának okán mindenképpen változtatást kellett eszközölni, de ez nem abban a formában hajtatott végre, ahogy azt Scab kolléga prognosztizálta a beharangozóban. A Mester Kulit vezényelte vissza kulizni a védelem jobbik oldalára, Süti átment balra, mert annyira azért nem veszélyes a somogyiak bal oldala, hogy két jobb bekkel készüljünk ellenük. Ferkót sem találta a kezdő sípszó a pályán, helyette egy másik Jo kics játékos kezdett. Mivel az átigazolási papírgyár nem működött megfelelő sebességgel, csak a szokásossal, így Bradley és Pranjic bemutatkozására továbbra is várni kell, mint a négyes metró átadására. Annyit talán azért mégsem, mert minden remény szerint a Benczés rendi piros-fehérek ellen bemutakozhatnak a már nem is olyan frissen igazolt légiósaink.

Az első félidőben nekünk volt több lehetőségünk - arány kb. 2-1 a mi javunkra, aztán Sisa mester siserehada a második játékrészben átvette a kezdeményezést, mint rámenős csaj a diszkóban, amikor felmerül benne a hazamenetel gondolata. Ki is alakítottak egy-két helyzetet, de aztán amikor a labda meglátta Ilizit, el is ment a kedve az egésztől, mert ami nem megy - például a Budaörsi út reggel fél kilenckor befelé - azt nem is kell erőltetni. A végén csattanhatott volna az ostor, de Haris fejesénél Hajdúch kapus - aki még nagyon indokolt esetben sem keverendő össze a sporttévés exfradista hálóőrrel - bravúrral állta útját az egy gólos vendéggyőzelemnek.

Maradt tehát a 0-0, nekünk a hetedik, a hazaiaknak pedig a kilencedik döntetlen, ami összesen tizenhat, pedig még csak 14 fordulót játszottak le. Ámbár tanár úr legyek, ha értem, de mindegy, maradjunk annyiban, hogy bravúr ez a javából. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy felkapaszkodtunk a tabella kilencedik fokára - azt már le sem írom, hogy Marijan Vlakkal továbbra is veretlenek vagyunk, mert az olyan természetes, mint a benzinár-emelés.

Ez a fok akár a Jóreménység foka is lehet - azé a jó reménységé, mely szerint a csapat fok még ennél feljebb is kúszni. A jó szél legyen velünk, amely már szombaton a diósgyőriek kapujába fújhatja a labdát néhány alkalommal - bár az sem lenne gond, ha nem bíznánk a szélre, hanem középről vágnánk be legalább kettőt, pontosan úgy, ahogyan a szél szokta a kerti illemhelyiség ajtaját.

képek: fcvasas.com