Sajnos az élet közbeszólt, és úgy intézte dolgaink, hogy nem lehettünk jelen az "ősz" zárómérkőzésén. Emiatt nem lenne hiteles, ha egy átfogó, mély elemzéssel jelentkeznénk, így mára csak egy pár gondolatfoszlány maradt a meccsel kapcsolatban.

A forduló előtt vérmes reményeinket a Vlak-csapat már sokszor emlegetett statisztikája táplálta, míg valahol legbelül fordulók óta rettegünk, mert tudjuk, hogy egyszer minden sorozat megszakad. "Csak ne most, csak ne most!" suttogtuk fohászkodva magunk elé minden fordulóban. Kérésünk most süket fülekre talált.

Először is vessünk egy pillantást a tabellára, amelyet a horvát érkezése óta írunk. Előkelő helyezés, hát még a kapott gólokat tekintve! Rúgott góljainkat elnézve viszont jogos a hüledezés, mert ennél még a Siófok is többet termelt, pedig ők – főleg otthon – kínosan szoktak ügyelni rá, nehogy betaláljanak az ellenfél kapujába. A szerencsénk az, hogy rúgott gól nélkül is lehet pontot szerezni.

Kicsit olyan a csapat, mint az utóbbi pár évben a Stoke City a Premier League-ben. Négy meccsig nem kapnak gólt, gyűjtögetik a pontokat – inkább egyesével, mint hármasával –, majd az ötödik meccsen kitömik őket. Persze nem csak a mai meccsre gondolunk, hanem idevesszük a békéscsabai kupakudarcot is. Elnézve a Diósgyőr góljait nehéz elhinni, hogy ez a retesz eddig hibátlanul zárt. A magas, lassú beívelések ellen – ami védőcsemege kéne, hogy legyen – nem tudott mit tenni a védelmünk. Lubos sorozata 603 percnél szakadt meg. Parádés teljesítmény volt, és itt a remek alkalom egy új, még hosszabb sorozat elkezdéséhez!

Lőttünk két gólt, ám továbbra sem remegő lábbal lépnek pályára ellenünk az ellenfelek védői. Kuli szép gólt lőtt (Bari végre osztott egy gólpasszt!), de ez is egy egyéni megoldás volt, nem egy tetszetős gurigázás vége. Ez csak azért gond, mert az ilyen felvillanások elég ritkák. Ha megnézzük, Kuli 4-5 védő között oldotta meg a szituációt, tehát ezúttal is a szokásos képlet volt, amire már panaszkodtunk az utóbbi időben: sima létszámfölényben volt az ellenfél védelme. A második gólunknál már öten-hatan előremerészkedtek, ám az már a kétségbeesés időszaka volt, egygólos hátrányban pár perccel a vége előtt. Ha pánik van, csak akkor megyünk föl 5-6-an? Ha ennél kevesebben vagyunk elől, rettenetesen nehéz a létszámfölény kialakítása, de még ennyi játékossal sem egyszerű. Vlak viszont szemmel láthatóan a minimális kockázatot sem szereti, ezért nem marad más választásunk, mint reménykedni, hogy ez az Odoi gyerek egy zseni, aki bármikor megver négy védőt két csellel.

Ki lehet kapni; főleg tíz fordulónként egyszer. Nem a vereség aggaszt, hanem az oly hatékony pszichológiai fegyverként működő mítosz romba dőlése. Eddig adott volt egy csapat, amelyiket nem lehetett megverni, sőt gólt rúgni sem nagyon lehetett neki. Ezzel a tudattal futott ki az ellenfél a pályára. És elég, ha csak a Paks meg az Újpest elleni meccsre gondolunk, bizony megremegtek gólhelyzetben az ellenfél csatárai. Ennek most vége!

Egy új mítoszt kell építeni, ám ez olyan, mint a tehervonat. Ha lendületbe jött, akkor már minden oké, de elindítani piszok nehéz. Jön a Debrecen, de csak két hét múlva, addig letudjuk a maradék két Ligakupa-meccsünket erre a szezonra. Sokat kell dolgozni a válogatott szünetben, hogy pariban lehessünk 20-án a Lokival. Nagyon sokat. De az idő megvan hozzá.

Arcképek a dvtk.eu-ról