Írta: lelpetike | 2011. dec. 31. 12:10 | Kategória: hétközi okosság
Javában pihenik kifelé kedvenceink a karácsonyi ebédek és vacsorák fáradalmait, amelyek a fenyőfa beállításának nehézségeit leszámítva az elmúlt napok legkomolyabb próbatételét jelentették számukra. A másik fontos teendőn, a szilveszteri buli helyszínének és társaságának kiválasztásán is túl vannak már, így felkészülten várják a mai estét, hogy aztán további két héten keresztül hangolódhassanak rá a felkészülés megkezdődésére.
A Fáy utca környékén gyakorlatilag teljes csend honol, az irodákban is mindösszesen néhány egyeztetés hangja zavarta meg a nyugalmat, melynek eredményeképpen nagy vonalakban össze is állt a felkészülés menetrendje, de már az is elmúlt. Ez van, hó meg nincs, mert minek is legyen, csak el kell dobálni? Vlak mester listái kerülhetnének a középpontba, de egyelőre nem igazán kívánkozik nekik kikerülni a napvilágra. Így hát jelen állás szerint sem hógolyóval, sem nevekkel nem tudunk dobálózni, vagyis be kell érnünk keretügyileg azzal, hogy öt fiatal felhozatalra került az NB III-asok közül: a semminél azért ez is több, bár nem sokkal.
Ránézek »
Írta: Scab | 2011. dec. 21. 12:00 | Kategória: Videózzunk
Új, nyolc részes rovatunkban régi és nem is olyan régi idők Vasasaiból szemezgetünk. Az MTV archívumát és a Junoszty tévét, bár tudjuk, hogy lehetetlen, de azért megpróbáljuk youtube-bal pótolni. Hálánk örökké üldözni fogja a feltöltőket és a filmhiradok.nava.hu-t!
Minden lesz itt 1947-től 2000-ig. Piros-kék gólok (teljesség igénye nélkül: Kubala, Szilágyi, Müller, Borostyán, Teodoru, Claude, Galaschek, Váczi, Hámori és még sokan mások), győzelmek és legrosszabb esetben döntetlenek. 1947 előttről csak egy méretes zakót találtunk, úgyhogy ezért inkább csak innen indulunk, az ezredfordulónál pedig azért állunk meg, mert ami utána volt, arra még mindenki emlékszik.
Aki az első részről lemaradt, az az ismétlést megtekintheti itt. A második részben pedig szétavattuk a Fradi stadionját itt, a harmadik részben pedig az MNK-ban aláztuk őket itt. Maradunk a 80-as évek végén és rúgunk hét gólt: ötöt a zöldeknek, kettőt a Tékának. Ezúttal a bajnokságban.
Ránézek »
Írta: Scab | 2011. dec. 18. 13:38 | Kategória: hétközi okosság
Még ki sem hűltek aranylábúink az utolsó meccs óta, és az ubiszezon is épphogy csak elkezdődött. Beharangozókat és összefoglalókat hiába vártok az elkövetkezendő egy(-két) hónapban, de nem maradtok Vasasblog nélkül, mert nem akarjuk, hogy az elvonási tünetek részeként piros-kék mezes Bajzátot vizionáljatok. Az előttünk álló gólmentes hónapok - bár... mintha mögöttünk is az állna - menetrendje ugyan nem olyan sűrű, mint egy tisztességes bableves, de azért igyekszünk ébren tartani lelkes olvasótáborunkat. Terveink között szerepel az átigazolási pletykák kommentálása, a várva várt játék beindítása, és egy centenáriumi álomcsapat megszavaztatása, amire ugyan a hivatalos honlapon volt egy erőtlen próbálkozás, ám az elhalt, mint az újpesti támadások a védelmünkön. Sőt, ha jók lesztek, még portré is várható a leendő álomcsapat játékosairól. No és a videós rovatunkról sem feledkezünk meg.
Írta: Scab | 2011. dec. 12. 19:16 | Kategória: összefoglaló
Ahogy az első rész végén beharangoztuk, robogunk tovább, mint Szilveszter Feri, és máris itt vagyunk a folytatással. Kilenc forduló után hét ponttal kétségbeesetten kapaszkodtunk a léghajó aljába, nehogy lemaradjunk, ráadásul akkora volt a tülekedés körülöttünk, hogy muszáj lett volna feljebb mászni.
Pápára látogattunk, akiken azóta átment mindenki, mint ahogy egy részeg lányon egy jó buliban illik. Az este elején lehajtott fejjel, minden bátorságodat összeszedve oda lépsz a legszebb lányhoz, akit remegő hangon megszólítasz, de minden jól megy és öt perc után megadja a számát. Te ennek rohadtul örülsz. Sőt! Biztos vagy benne, hogy te vagy az este császára! Csak aztán a lány szétissza magát és mindenki jól megkettyinti, úgyhogy dobhatod ki az egódat is meg a telefonszámát is. A meccs is ilyen volt. "Pápára nem nyerni járnak a csapatok" meg "Véber Gyuri fociztatja őket", egyszóval jól be voltunk szarva, és simán tudtunk örülni a döntetlennek. Igen ám, csak azóta hét meccsen egy pontot szereztek, így már az a hülye, aki nem verte meg őket!
Ránézek »
Írta: Scab | 2011. dec. 8. 19:25 | Kategória: összefoglaló
Letudtuk a bajnokság 17/30-át, és a heppöningeket egyszer már visszapörgettük. Most egy kicsit érzelmileg próbáljuk áttekinteni az igencsak felemásra sikeredett őszünket.
Elkezdtük a szezont a tavaszi sikerkovácsunkkal, Komjátival, aki a minap feljelentette a klubot az MLSZ-nél, hiszen neki is tartoznak még. Meg a Kaposvárnak is Farkas Zoli vételárának egy részével, no és a játékosoknak is két hónapi bérükkel. Azaz nyugodtan mondhatjuk, hogy a helyzet változatlan. De ez csak egy kis elkalandozás volt, térjünk vissza Debrecenbe, ahol nem túl vérmes reményekkel vágtunk neki a szezonnak.
Ránézek »
Írta: lelpetike | 2011. dec. 3. 1:12 | Kategória: hétközi okosság
Lassan eszmélünk felfelé a Bajzát-saláta okozta kábulatból, és közben szépen-lassan december lett, amiből egyértelműen következik kis hazánkban, hogy hozza magával a téli uborkaszezon sokszorosan pokolba kívánt intézményét. Aranylábú gyerekeink még egy darabig tréningeznek, aztán jól elmennek az időjárás és az infrastrukturális környezet hiányosságai által rájuk erőszakolt leállásra.
A sérüléssel bajlódó légiósok már otthon is vannak, ugyanis őket már nem kívánja idén látni Vlak mester. Aztán hogy kinek kell majd visszajönnie a január 16-i első edzésre, az még a jövő zenéje. Az aczélos bundabalhéba keveredő Sütőnek semmiképpen, de rajta kívül is többen véleményesek, pont úgy mint Puhl Sándornál minden tizenegyes, amelyet a sporttévében meg kell szakértenie. Egy edzőmeccset már le is játszottunk, hátra van még kettő a jövő héten, aztán beköszönt a vihar előtti csend a Fáy utca környékére.
Ránézek »
« 2011. november 2012. január »



