Olyan történt, amire kevesen számítottunk! Urbán Flóri köpni és nyelni sem tudott. Nyálproblémákkal még Bulváriában is ritkán kerül az ember fia a címlapokra, mesterünknek azonban mégis sikerült. Aztán amint elmondta mindezt, máris kapott egy nagy ragtapaszt a lepényének lesőjére, hogy ne is foglalkozzon ezzel a problémakörrel. Természetesen a focisták megnyugodhattak hamar, ugyanis nem kell nélkülözniük mesterük jól megszokott baritonját, edzésre és mérkőzésre ugyanis nem vonatkozik a szilencium. A tollforgartók viszont hiába is kérdeznének bármit, a Vasas edzője nem nyilatkozhat, mint annak idején a Mágus, bár ő önként tett lakatot a szájára.

Pedig lenne mondanivalója bőven, ebben biztosak lehetünk. El is kezdte, mert hát kérdezték a zsurnaliszták, és ő meg megszokta, hogy ilyenkor válaszolni illenék. De ezt nem szeretik a főnökei: maradjon csendben és a kaptafánál, a kommunikációt pedig bízza csak az arra érdemesebb szakemberekre. Majd ők megmondják, mi a frankó, ebben úgyis nagyok, ezt bizonyították az elmúlt hónapokban. Flóri pályafutása során megtanulta, hogy csak arra koncentráljon, ami a feladata – nem volt ez így mindig, Belgiumban volt olyan feljebbvaló, aki asztalt kapott a fejére emiatt (bár ez lehet, hogy ez is csak legenda), de hát a rutin meg az évek.

Urbán Flórián tehát szépen csendben igyekszik a rendelkezésre álló humán erőforrásokból a lehető legütőképesebb csapatot összehozni a szezonnyitóra. A nem túl alkalmas körülményeket pedig tehát egyelőre elhallgatja – ami azonban késik, nem múlik. Az pedig, hogy ez a közhely érvényes lesz-e erre az esetre is, azt majd meglátjuk. Mindenesetre ez a szitu sajnos jól jellemzi a piros-kék hétköznapokat. A problémákról nem beszélni, mert minden rendben van – igaz, hogy a szőnyegen már akkor a púp, amit Szergej Bubkának sem egyszerű átugrani.  Az, hogy ki mit mond, és ki mit nem mond, ez annyira nem is lényeg, az viszont, hogy mi van, annál inkább.

A nagy és nem igazán illatos helyzet a következő: két héttel a Honvéd elleni szezonnyitó előtt rövid időn belül két meghatározó játékosunk is átigazolt a Fradiba. Beli és Kuli majdhogynem végigcsinálta a felkészülést a Fáy utcában, senki nem mondta, hogy ne lépjenek pályára az edzőmeccseken, ne építsen rájuk senki se stratégiát, se taktikát, mert menni fognak. Az amerikai túrán való szereplésüknek sem volt semmiféle értelme a dolgok ilyetén alakulásának fényében, de ez már mindegy is, mert ott voltak, de most már nincsenek – ott se meg, itt se.

Egy nagy zsáknyi játékostól megszabadultunk a télen, Flóri pedig jó néhány ismerőst igyekezett izzítani a pótlásukra, de leállították, mondván hogy majd jön a német befektető, és hoz magával egy csapatot is. Szóval Flóri nem beszél, nem tárgyal. Helyette reménykedik és vízzel főz. Meg az Újpestről igazolt triásszal, akik a hírek szerint biztatóan mutatkoztak be a Vecsés elleni edzőmeccsen. Mondjuk van is mit bizonyítaniuk, ugyanis a negyedik kerületben nem igazán ragaszkodtak a szolgálataikhoz. „Möglássuk!” – úgy, mint a vakok Szögeden, meg Szivics mester régi birodalmában.

A nagy csendben a legfontosabb kérdés a következő: jönnek-e a németek, és hoznak-e magukkal csapatot vagy nem? Ha jönnek, akkor szaggassák az istrángot, mert a bajnoki rajt előtt azért jó lenne Schweinsteigernek meg Badstubernek, illetve a Wolfoknak és Fritzeknek legalább egyet edzeni a többiekkel. Ha meg nem jönnek, akkor ugye majd valaki megmondja, hogy miért nem tették – lehet, hogy pont Flóri lesz az. Már amennyiben megengedik neki…