átigazolásosdi bejegyzései 
Írta: Scab | 2011. szept. 1. 16:30 | Kategória: átigazolásosdi
Hát se Romáriót, se Bebetót nem sikerült megszerezni (igaz a Suker-Prosinecki párosra nagyobb lehetett volna az esély) az átigazolási időszak utolsó napján, de szomorkodnunk így se kell, hiszen Lassie Benunesz hazatért. Rajta kívül ilyen klasszisok érkeztek még, mint Haris Mehmedagic, Ambrusics Róbert, Farkas Zoltán, Szűcs László, Papizsanszkij Artúr, Merczel Zsolt, Balla Ádám, Gál Szabolcs és Sorin Mirel Soare. Tíz érkező az utolsó napon és a mérleg másik oldalán csak négy távozó (rettegett Ivan, Boukar, Radványi és Homma), tehát plusz hattal zártuk a hajrát. No, de milyen hattal?! Hajtás után meglátjuk.
Írta: lelpetike | 2011. aug. 25. 3:58 | Kategória: átigazolásosdi
Marijan Vlak jött, látott és több helyen is lenyilatkozta, hogy a Vasas sokkal többre hivatott, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat. Aztán kicsit jobban körülnézett, és konstatálta, hogy ennek ellenére elfér az öltözőben még néhány minőségi futballista. Nincs ebben semmi meglepő, teljesen természetes, hogy az új edző a saját elképzeléseit szeretné viszontlátni csapatától, és akkor a legkönnyebb a dolga, ha az általa kiválasztott játékosok valósíthatják meg azokat.
Egy ideális világban ez így is lenne, de már megint azt kell tapasztalnunk, hogy ez a világ bizony nagyon nem az. Igazságtalan tény ugyanis, de attól még tény, hogy csak néhány olyan kivételes kiváltsággal rendelkező edző koptatja a kispadot a Föld nevű bolygón, aki leadja a listát, és záros határidőn belül meg is kapja a rajta szereplő játékosokat. Marijan Vlak jelenleg sajnos nem tartozik közéjük, de ezzel együtt szükségesnek látja az erősítést, mégpedig minél hamarabb. Tétlenkedésre nincs idő, lássuk, mi történt eddig ebben a témában!
Ránézek »
Írta: lelpetike | 2011. júl. 21. 2:46 | Kategória: átigazolásosdi
Minden jel arra utal, hogy a borzasztóan sikerült idénynyitó felgyorsította a keret végleges kialakulásának folyamatát. Nehezen tudjuk feledni a Nagyerdőben történteket - sokáig fájó sebek lesznek, amelyeket riválisaink szurkolói zrika gyanánt fel is fonak tépkedni (mi is így tennénk - és fogunk is - a helyükben, szóval nincs ezzel semmi probléma), de legalább ennyi haszna legyen a debreceni pokoljárásnak! A tárgyalások eddig is folytak, és kétségtelen az is, hogy lassan mindegyik, eddig nyaraló, esetleg a strandon vagy a büfében egyedül tréningező labdarúgó számára itt az ideje elkezdeni az edzéseket, mégpedig lehetőség szerint abban az együttesben, amelyben játszani óhajt az elkövetkezendőkben. Akárhogy is van, néhány hetes késéssel ugyan, de nagyon úgy fest, hogy célegyenesbe fordult a keret kialakítása.
Írta: lelpetike | 2011. jún. 28. 4:19 | Kategória: átigazolásosdi
Jelentem, Angyalföldön is hadat üzentek az adóssággyártásnak! Spórolás van itt, kérem szépen, meg racionális gazdálkodás és fiatalítás! Egyes helyeken megszorításnak nevezik mindezt, ami általában futballcsapatok esetében a keret drasztikus gyengülését, majd pedig a kiesés elleni küzdelmet eredményezi, de itt szó sincsen erről! Cseppet sem elfogult szakértőink belenéztek üveggömbjükbe (nem az unicumosba), és megállapították, hogy minden kétséget kizáróan egy fiatal, lendületes és szerethető csapat körvonalazódásának esete forog fenn. Részemről hiszek nekik, és örök optimistaként úgy érzem, sikerül elérni, hogy a takarékoskodás ne menjen nagyon a minőség rovására. Őszi csapatunk a fenti elvek mentén lassan, de biztosan alakulgat, pontosan úgy, mint ahogy púpos gyerek szokott a prés alatt. Alakuljon is, mert nyakunkon a Komjáti mester által a végleges keret kialakításához rendelt szerdai határidő – aztán már csak bő két hét és jön a debreceni idénynyitó! Nézzük tehát, hányadán is állunk!
Írta: Scab | 2011. jún. 24. 18:05 | Kategória: átigazolásosdi
Hol vaskos, fekete viharfelhők borítják a Fáy utca fölött az eget, hol megcsillan a napfény a harmatos füvön és Bari fejbúbján. Ezt a változatos időjárást az újságírók hangulata irányítja, attól függ, épp milyen galambot kacsát eresztenek bele a nagyvilágba. Ami biztos, az pár próbajátékos, meg a Nyitra elleni 2:0-s győzelem. Holnap is felkészülési meccs vár a csapatra, egy újabb szlovák gárda lesz az ellenfél, a Besztercebánya. Komjáti kijelölte az utazó keretet, ott vannak a próbababák, akik ismét megmutathatják, hogy pusztán útlevél híján nem férnek be a brazil válogatottba. A névsorban viszont nem találhatjuk meg Bárányost, aki jelenleg nincs megfelelő erőnléti állapotban. És ugyancsak nincs az utazó keretben, a frissen nősült Ferenczi.
Írta: Scab | 2011. jún. 19. 19:57 | Kategória: átigazolásosdi
Mi van itt kérem?! Két nap alatt megszabadultunk a tavaszi szezon két legjobbjától. Most csapatot építünk vagy „majd csak lesz valahogy”? Persze gondolom, hosszútávra tervezünk, hisz Lisztes és Gaca együtt 71 évesek, nem épp a jövő emberei, de akkor is!
Képzeljünk el egy Gaca – Balog, Arnaut, Pavo, Présinger – Ponczók, Lisztes, Norbi, Lázok (Nagy P.) – Rezes, Szilágyi összetételű csapatot. Azért nem rossz, ugye? Na, ők azok, akik már nincsenek velünk (Janika még igen, de nem sokáig). Egy csapatnyi embert eresztettünk szélnek és mostanában kezdenek csak szállingózni a kacsák a Fáy utca felé. Németh Gabi, Lisztes és Rezes egyértelműen a tavaszi top3, Arnaut, Pavo és Norbi képességeivel tisztában vagyunk, Nagy Patrik pedig kifejezetten tehetségesnek tűnt az alatt a 90 perc alatt, amit kapott. Ponczókot még nem temetjük túl mélyre, reméljük őt sikerül ismét megszerezni egy évre, de a kölcsönjátékos biznic nem illik bele a hosszú távú stratégiába. Bandi bá is jól megasszonta, hogy neki nem kellenek kölcsönbabák, neki legalább 2-3 éves élőszerződéssel rendelkező játékosok kellenek. Na abból most nincs sok.



