"A futball bosszút állt rajtunk" – nyilatkozta Marijan Vlak a vasárnapi meccs után. Hát, igaz, ami igaz, egészen sok disznóságot elkövettünk ellene az idei bajnokságban, ezért még jogtalannak sem nevezhetjük az eljárást. Megint tálcán ajándékoztuk oda az ellenfélnek a győzelmet, de hát ezt már megszokhattuk ebben a szezonban. Bizonyos okokból kifolyólag ennyit tudtunk, azaz amit tudtunk, abból ennyi kerekedett ki. Itt voltunk, láttunk mindent, nem is óhajtom momentán feltépkedni ezeket a sebeket – azt majd a szezon végi összefoglaló és értékelésre vállalkozó írásainkban tesszük meg. Most megmaradunk néhány gondolat erejéig a szezon legértelmetlenebb meccsénél, – ennél lényegtelenebb talán csak a szombati miskolci túra lesz – amely sajnos több szempontból is igazolta az előzetes várakozásokat.

Jó néhány nap eltelt a pénteki paksi meccs óta, de lelkierő tekintetében most tudtunk annyira összeállni, hogy egy összefoglaló posztban megemlékezzünk a tolna megyei vendégjátékról. Amit már jó néhány hete sejthettünk, és a lefújás pillanatában azonnal tudtunk, az a szombati események tükrében bizonyossággá vált: jövőre a másodosztályban folytatjuk. Kiestünk tehát, mégpedig egy olyan meccsel, amely igen jól tükrözte a tavaszi idényünket: ha jól mentünk, ha rosszul, ha fölénk kerekedett az ellenfél játékban, ha nem, ha odatettük magunkat, ha nem, akkor is egy-két hibával sikerült elintéztük magunkat.

Pakson úgy mentünk ki, mint aki az életéért harcol, de hiába szereztünk vezetést, két perc alatt kétszer felejtettünk el koncentrálni hátul, és persze, hogy a Kis-csapat kihasználta mindezt. Utána persze mentünk az eredmény után becsülettel, helyzeteink is voltak, de nem sikerült kiegyenlíteni. Összességében egy nálunk jobban nem játszó együttes otthonában szenvedtünk maximálisan vállalható vereséget, amely a szörnyű tavasznak köszönhetően koporsószögként vonul majd be a Vasas történelmébe.

Napsütéses, vidám délután volt a Fáy utcában szombaton, olyan, amilyet rég nem láthattunk. Megdöbbentően pontosan és ötletesen játszott a csapat. Persze fanyalogni mindig lehet, hiszen nem 11 Messi futkos piros-kék Lancast-mezben a pályán _{(bár van aki akkor is tudna kivetnivalót találni)}, de ne tegyük, mert az idei teljesítményünkhöz képest ez kiváló volt. Nem, ne bontsuk pezsgőt, ott nem tartunk, de ez nagyon biztató az utolsó három forduló előtt. Persze a szőrmegyárban olyan seftelések mennek a pult alatt, amiből minket kihagynak, és ezért lehet, hogy már hiába csinálunk bármit jövőre Balmazújvárosba kell utaznunk.

Mindenki szégyelli magát! Az edzők, a legendák, a bloggerek és minden, a saját elmeállapotát is egyre gyakrabban megkérdőjelező férfiember, aki a szombati forróságban a strand helyett az Újpest-Vasas meccset választotta. Miért büntetjük magunkat ilyenekkel, miért?! Azért, mert azt hisszük, hogy szomszédvárak csatája, meg presztízs, meg mindkét csapatnak nagyon kellenek a pontok a kiesés elkerüléséért vívott harcban? Hogy mert most aztán mindenki vért fogy köpni és kisvécézni a sikerért, és feltúrja a pályát? A régi vicc jut eszembe, mert mindannyian olyan naivak vagyunk, mint a királyfi, aki bizony kedvére tesz a bibircsókos, rút öregasszonynak, mert galád módon azt az ígéretet kapja, hogy ettől szépséges hercegnővé változik. És hogy közben nagyon közel kerültünk a kieséshez? Ez már nem vicc vagy mese, ez a kőkemény valóság.

Most már aztán végképp nem tudom, hogy kit fogunk megverni… Szombaton kora este óriási sanszot szalasztottunk el, és ez a hiba bizony könnyen végzetes is lehet! Egy nagyon gyenge Pápa ellen játszottunk mi is nagyon gyengén, ennek pedig egyértelműen igazságosnak is aposztrofálható pontosztozkodás lett a vége. Maradt tehát a három pont mínuszunk (ami a sportorvosi-üggyel terhelve könnyen 5 pontra is növekedhet), és már csak öt forduló maradt mindennek ledolgozására. Teljesen jogos szomorkodás és erőteljes „Macska rúgja meg!” - ezés közben hagytuk el tegnap este az Illovszky Stadiont, és sajnos egyre gyakrabban szóba kerül velünk kapcsolatban a másodosztály. De nem adjuk fel, mert még mindig szerezhetünk tizenöt pontot, amivel aztán sima a középmezőny!

Olyat láttunk Fehérváron, amilyet idén még nem. Az első félidőben egész pofásan próbáltunk adogatni, négyszer-ötször is sikerült egymásután csapattárshoz juttatni a bogyót, és mindezt meccsszituációban! Picit ötlettelen volt még a támadójáték, de már több elképzelése volt a játékosoknak a taktikáról mint csapat, mint egyéni szinten. Tudatosság volt felfedezhető a helyezkedésekben, beindulásokban, átadásokban. Sőt! 2012-ben először örülhettünk vezetésnek, a ZTE-meccset nem számítva. Igaz, örömünk olyan rövid ideig tartott, hogy még a gólfelest sem sikerült bedobni. A védelmünk egy-két-három-négy-öt-hat alkalmat leszámítva megoldotta a feladatát, amit javarészt a mindenhova odaérő, végül a meccs tragikus hősévé előlépő Tóth Balázsnak köszönhettünk. Aztán jött a második félidő...Egy borzasztó hétvége van mögöttünk.

Kezdjük kiheverni a szombati pofont. Akkora ütést nyeltünk be, hogy az égiek azonnal megpróbáltak fellocsolni a padlóról, de még így sem sikerült feltápászkodni. Pedig bíztunk a hídtalan, győzelmi prémiumokkal kecsegtetett csapatunkban, de ez siralmas volt. Felszabadult, motivált társaságot vártunk, de csak a második félidőben kaptunk valami értékelhetőt, amikor már mindegy volt. Még így is köszönettel tartozunk a Kecskemétnek, hogy nem rámoltak többet Ilizi hálójába. Fogynak a meccsek, és egyre kilátástalanabbnak tűnik az egész, pedig Mehmedagic két pontját még le sem vonták.

Irdatlan nagy lehetőséget szalasztottunk el, ez nem kétséges, és teljesen jogos volt a nem éppen irodalmi kifejezések sűrű emlegetése szombaton délután és az esti órákban! Az első olyan meccset játszottuk tavasszal, amikor sikerült minimálisra csökkenteni a saját kapunk előtti ügyetlenkedést. Úgy is fogalmazhatnék, hogy koncentráltunk végre hátrafelé, valahogy olyan módon, ahogy elterveztük, igaz, mindehhez ideális ellenfélre akadtunk a zöldek személyében, akiknek sikerült igazán komoly gólhelyzetet kialakítása nélkül lehozni az összecsapást. Kisebb lehetőségeik azért voltak, nem úgy, mint nekünk, mert mi egyetlen ilyet sem tudtunk összehozni – cserébe viszont három darab 100%-osnál is nagyobb ajtó-ablak ziccert sikerült elhibáznunk.

Az elemekkel történő harcolásból és az ügyetlenségünkből fakadóan igazán jól megérdemelt 0-0-ás remi azonban a pálya tartozéka miatt elmaradt. Nem, nem a szögletzászlóról beszélek, hanem a sípos emberkéről, aki egy igazán hihetetlen büntetővel ajándékozta meg a Ferencvárost. Ilyen van, a bíró hibázik, néha ekkorát is, mert fogalmatlan vagy rosszindulatú vagy rossz napja van, sőt olyan is előfordul, hogy azt sem tudja, miért adja a tizit, de csak és kizárólag saját magunkat okolhatjuk azért, mert nagyon fontos pontokat hagytunk a kilencedik kerületben, és így megint kieső pozícióban (t)anyázunk.

Katarzis! Valószínűleg öt hónap nyeretlenség után egy sima győzelem is kiváltotta volna, de egy ilyen dráma... Magabiztosan kézben tartjuk a meccset, de nem ütjük ki az ellenfelet, aztán belenézünk egy ütéskombinációba, de felállva a padlóról sikerül nyerni. Pankrációkra sem írnak jobb forgatókönyvet.  A tabella két utolsó helyezettjétől nem számítottunk nagy meccsre, de az lett belőle. Döcögő támadások, nyikorgó fogaskerekek, átjárható védelem, de most is igaz, hogy minden jó, ha jó a vége.

A papírforma megint lesújtott. Meglepődve egyáltalán nem vagyunk, kikaptunk a tabella második helyén álló Győrtől, amelynek nem titkoltan magasztosabb céljaik vannak ebben a bajnokságban, mint nekünk. Tizenegyest csináltunk az ellenfélnek, bénáztunk hátul sokat, előrejátékban pedig gyakorlatilag semmit nem nyújtottunk. Ezen sajna már nem lepődtünk meg. A körítésen - amely nagyon nem kolbászból van mostanában - azonban már annál inkább, pedig a Fáy utcában már igen sok mindent láttunk: a bemelegítésnél kiderült, hogy lejárt Haris sportorvosija. Ez ugyanis az egyik legdilettánsabb dolog, ami történhet, olyan, amiért megye III-ban is megcipőzik az intézőt. Káosz van sajnos, mesterünk is besokallt, aminek hangot is adott a meccs végén, lett is belőle címlap. Tudunk tehát még újat mutatni, de az egyszerű szurkoló már a legnépszerűbb kötőszót sem nagyon emlegeti - csak legyint lemondóan, és egy nem éppen erős örömlányt emleget.

Kikaptunk Szombathelyen, mégpedig felettébb simán, nagyjából pontosan úgy, mint tavaly. Igazából semmi egyéb nem történt, csak jött a szomorú papírforma. Nem éppen örömteli, de ez van: ennél többet sajnos csak abban az esetben remélhetünk mostanában idegenben, ha túlontúl optimistára sörözzük magunkat. Itt tartunk sajnos, és bizony az elmúlt két bajnokin látottak alapján igen gyengének tűnünk. A beígért akarat az megvan, azonban a  koncentráció rovására történik, így sajnos a közmondásos nyögés a vége. Ez van, ezt kéne szeretni, de nem igazán megy. Úgyhogy inkább reménykedünk, de hogy miben, azt azért néha megkérdezzük egymástól.

Három hónapot vártunk. Csak nem erre. Bár volt valami heppöning péntek este a Fáy utcában, labdarúgó mérkőzésre nyomokban sem emlékeztetett. Két rettenetesen gyenge csapat találkozott, az egyik három pontot kapott, a másik "szép volt fiúk!"-at. A hasonlóság az, hogy egyik sem szolgált rá.

Faragó úr gondoskodott róla, hogy az uborkaszezonban is gyümölcshöz jusson a szurkoló. Sárga narancsokkal és savanyú szőlőkkel bombázta a piros-kék idegrendszereket. Ennek az eredménye egy teljesen leamortizált játékos keret, kongó kassza, nulla presztízs. A labdarúgás nyelvére lefordítva: tehetséges, magyar fiatalokból álló csapat. És a klubbal együtt a szurkoló is apátiába süllyedt. "Ezek ennyit tudnak, de legalább rúgtak egy gólt." Legyintenek, mint Sousa eSanyira.

Ahogy az első rész végén beharangoztuk, robogunk tovább, mint Szilveszter Feri, és máris itt vagyunk a folytatással. Kilenc forduló után hét ponttal kétségbeesetten kapaszkodtunk a léghajó aljába, nehogy lemaradjunk, ráadásul akkora volt a tülekedés körülöttünk, hogy muszáj lett volna feljebb mászni.

Pápára látogattunk, akiken azóta átment mindenki, mint ahogy egy részeg lányon egy jó buliban illik. Az este elején lehajtott fejjel, minden bátorságodat összeszedve oda lépsz a legszebb lányhoz, akit remegő hangon megszólítasz, de minden jól megy és öt perc után megadja a számát. Te ennek rohadtul örülsz. Sőt! Biztos vagy benne, hogy te vagy az este császára! Csak aztán a lány szétissza magát és mindenki jól megkettyinti, úgyhogy dobhatod ki az egódat is meg a telefonszámát is. A meccs is ilyen volt. "Pápára nem nyerni járnak a csapatok" meg "Véber Gyuri fociztatja őket", egyszóval jól be voltunk szarva, és simán tudtunk örülni a döntetlennek. Igen ám, csak azóta hét meccsen egy pontot szereztek, így már az a hülye, aki nem verte meg őket!

Letudtuk a bajnokság 17/30-át, és a heppöningeket egyszer már visszapörgettük. Most egy kicsit érzelmileg próbáljuk áttekinteni az igencsak felemásra sikeredett őszünket.

Elkezdtük a szezont a tavaszi sikerkovácsunkkal, Komjátival, aki a minap feljelentette a klubot az MLSZ-nél, hiszen neki is tartoznak még. Meg a Kaposvárnak is Farkas Zoli vételárának egy részével, no és a játékosoknak is két hónapi bérükkel. Azaz nyugodtan mondhatjuk, hogy a helyzet változatlan. De ez csak egy kis elkalandozás volt, térjünk vissza Debrecenbe, ahol nem túl vérmes reményekkel vágtunk neki a szezonnak.

Gyönyörű keretes szerkezetbe foglaltuk az őszi idényünket. Hülyére verettük magunkat az első fordulóban is (Loki 5:2), és az utolsóban is lehajoltunk a szappanért. A szezon folyamán két alkalommal már kiosztottuk a Bajzát-díjat, egyszer Gosztonyi, egyszer pedig Halmosi kapta. Elérkezett a pillanat, hogy harmadszor is odaítéljük. Bár most az előzőektől eltérően nem sorozatos alattomosságért, könyöklésért, köpködésért, bajzátkodásért adjuk, de biztosak vagyunk benne, hogy jó helyre kerül. A 17. forduló Bajzát-díját kapja... a Vasas!

Adott egy csatár, akinek az elmúlt 13 évében volt ugyan 3 jó szezonja, de még akkor is mindenki röhögött rajta, pedig 1:6-nál még Lehmannt is megalázta! És ez az ember – bár semmi kétségünk afelől, hogy legalább 2-3-szor ki kellett volna állítani – egyedül megalázta csapatunkat. Reméljük járhatja Vlak a saját útját és elküldi a keret kétharmadát a legelőre sárkányt eregetni.