Új, nyolc részes rovatunkban régi és nem is olyan régi idők Vasasaiból szemezgetünk. Az MTV archívumát és a Junoszty tévét, bár tudjuk, hogy lehetetlen, de azért megpróbáljuk youtube-bal pótolni. Hálánk örökké üldözni fogja a feltöltőket és a filmhiradok.nava.hu-t!

Minden lesz itt 1947-től 2000-ig. Piros-kék gólok (teljesség igénye nélkül: Kubala, Szilágyi, Müller, Borostyán, Teodoru, Claude, Galaschek, Váczi, Hámori és még sokan mások), győzelmek és legrosszabb esetben döntetlenek. 1947 előttről csak egy méretes zakót találtunk, úgyhogy ezért inkább csak innen indulunk, az ezredfordulónál pedig azért állunk meg, mert ami utána volt, arra még mindenki emlékszik.

Aki az előző részekről lemaradt, az az első rész ismétlését megtekintheti itt. A második részben szétavattuk a Fradi stadionját itt, a harmadik részben pedig az MNK-ban aláztuk őket itt. Ha a negyedik rész érdekel, azt itt találod.

Most pedig évtizedet lépünk, és 91-től 95-ig nézünk négy győzelmet és egy döntetlent.

A felhívásnak megfelelően óvatosan jártunk el a vasárnap berobogó szerelvénnyel, ennek meg is lett az eredménye: újabb gól nélküli döntetlenünkkel ismét szereztünk egy pontot, ez azonban különösen értékes, mert nem sok csapatnak sikerült pontot lopnia a Loki ellen. Gyenge, de brusztos mérkőzés volt. Az is igaz, hogy jóval többször kaptunk a szívünkhöz, mint a debreceni védők, de Fortuna szeretett minket tegnap délután.

Jön a Lokomotív vasárnap. Jobban örülnénk egy nyamvadt Bzmotnak, de félő, hogy egy kicsit nagyobb teljesítményű masina érkezik. Próbálnánk tartani magunkat pozitív hozzáállásunkhoz, azonban ez most nem lesz egyszerű. Statisztika, pillanatnyi forma, keret erőssége és a csapatot körüllengő atmoszféra sem mellettünk szól. Totógyilkos?

Nem erre számítottunk! Tudtuk előre, hogy meleg lesz Debrecenben – mind az időjárás, mind a meccs tekintetében, meg azt is, hogy a kezdőcsapat tagjai még nem biztos, hogy civilben is megismernék egymást, de azért ennél mindenképpen többet vártunk. Nincs mit szépíteni, a debreceniek elvertek bennünket, mint jég a határt, mert nagyságrendekkel gyorsabbak, frissebbek és motiváltabbak voltak.

Minden kezdet nehéz, főleg akkor, ha az induló még inkább azzá teszi magának. Kapitális hibákat követtek el játékosaink, és ahogy lenni szokott, a baj nem bizonyult magányos farkasnak, hanem felbátorodó és önbizalom-túltengéses állapotba kerülő ellenfél, bírói tévedés és sérülések követték. A vége nem is lehetett más, mint kínosan alárendelt szerep és jól megérdemelt súlyos vereség.

Hihetetlen, milyen gyorsan elrepült két hónap! Mintha csak tegnap lett volna a Kecskemét elleni gólzáporos 1-1, és most örömmel nyugtázhatjuk, hogy megint bajnoki meccset láthatunk. Akármennyire kicsi is, meg savanyú is olykor, de a miénk, és szeretjük, ezért nagyon rosszul viseljük, ha nélkülöznünk kell – dehogy narancs, Virág elvtárs, természetesen a labdarúgó bajnokságról beszélek!

Barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy a piros-kék hívek számára unalmas volt az uborkaszezon: a tulajdonosok konszolidációs törekvéseinek jegyében csapatnyi játékos érkezett, és mivel az öltöző nem lett nagyobb, távoztak is legalább annyian. Ebből kifolyólag gyakorlatilag teljesen új kezdőnk van, amely értelemszerűen még nagyon sok munkára van a tökéletestől, de e rögös úton már megtette az első lépéseket. A klubvezetés is erősített, mit erősített, egyenesen sziklaszilárd lett, ráadásul világraszóló centenáriumi partit szervez, amelyen nem holmi Fekete Pákó lesz a sztárvendég (aki egyébként pár korsó forróság elleni védőital után kétségtelenül összetéveszthető Juannal) hanem Francesco Totti. Mindezt azonban már megénekeltük, ezért előre tekintünk, mint a Sztálin-szobor. Jelentős különbség azonban, hogy esetünkben a pofára esés teljes mértékben ki van zárva.