Csak kapkodjuk a fejünket, annyi minden történik mostanság a Fáy utcában! Olybá tűnik, mintha az újévi pezsgősdugók felébresztették volna a szunyókáló környéket: a Híd nem lesz vágóhíd, vége az Erdős-éra közigazgatási ámokfutásának, az új klubvezetés végre úrrá lett az adminisztratív káoszon, kifizette a Kaposvárt, időt húzott, átütemezte a tartozást a Komjáti-ügyben, fedelet ígért a légiósoknak a felmondott albérletek helyett. A többi kintlévőség már a menedzselhető kategória és már a jövőre nézve biztató üzleti tárgyalások is történtek. Eddig rendben is van, most pedig a 47 szerződéssel rendelkező játékosból kell jó néhányat elküldeni, mert sokba vannak, meg már egyébként is alig férnek el egymástól, és ketten használnak egy fogast az öltözőben. Mindeközben pedig Markovics elnök úr nyilatkozata is felettébb alkalmas volt a nyugalom megzavarására, és ennek kapcsán sokan már a profi labdarúgás halálát vizionálták Angyalföldre.

Béla nem felejt. A mi Bélánk, aki nálunk lett profi labdarúgó. Mi adtuk őt a magyar labdarúgásnak, és immár tíz éve nem tudunk emiatt elszámolni a lelkiismeretünkkel. Tíz éve ég az arcunk miatta, de Béla nem felejt. Megszültük, dajkálgattuk, babusgattuk, nevelgettük, majd elkergettük, de most tíz év után meghálált mindent. Huszonegy meccsen két gólt jegyzett nálunk, de nem gondoltuk, hogy valaha fogunk örülni egy harmadiknak is. Volt Ausztriában, honvédéknél, Kaposváron, most fradista. De Béla nem felejt. Péntek, unalmas meccs, gyenge játék, három pont, ismerős?
Ránézek »