2011. aug. 29. 21:55
Végre megvan az első győzelem! Úgy vártuk, mint a Messiást, és annyira kellett nekünk, mint tanyára a villany! Jobban kezeltük a válságos állapotot, mint zöld-fehér sorstársaink, ennek következtében három ponttal zártuk a régi Népstadion utolsó bajnoki mérkőzését. Előtte sok korábbi nagyszerű játékost láthattunk ismét a pályán, az este végén pedig hosszú idő után újra boldogan pacsizhattak a játékosaink a leglelkesebb szurkerekkel. Kis túlzással tehát több örömteli dolog történt velünk vasárnap, mint az elmúlt két hónapban együttvéve, Vlak mester pedig továbbra is veretlen a csapat kispadján. Mi mást kívánhatnánk magunknak, mint azt, hogy ez a kétmeccses széria úgy nőjön, mint a mesebeli kis Gömböc. (amely aztán úgyis szétpukkad egyszer, mert a fák csak a mesében nőnek az égig, de ezzel nincs is semmi baj.)
A felvezető All Stars derbit hamarosan külön posztban fogjuk megénekelni, most csak annyit említünk meg, hogy jó volt látni ismét a régi kedvenceket a pályán, akik megmutatták, hogy egyáltalán nem felejtettek el futballozni. Szépen, komótosan, lenyomták a kétszer 25 percet, aztán máris megjöttek a sajnos nem minden esetben méltó utódok. Nálunk Katona Máté helyett Sütő lett a balbekk, belül Arsic és Farkas szűrt (nem kisfröccsöt, természetesen), előttük Bari karmesterkedett, a két szélen pedig két Simivel próbáltuk megzavarni az ellent és támogatni az előretolt Dajicot. Odaát ismét csere volt a kapuban, Jova mester kezdett, aztán a pályán volt még öt védő, négy középpályás meg a gólképtelen Oláh Lóri.
A gyászperc alatt a legnagyobb idióta cím is kiosztásra került, ugyanis valaki úgy érezte, hogy Mészöly Kálmán szexuális beállítottságának feszegetésével kell megtörnie a csendet. Aztán Szilasi jelt adott a kezdésre, majd nem sokkal később még egyszer így tett. Ez utóbbinak sokkal jobban örültünk, ugyanis Bari szabija utáni tömegszerencsétlenkedés alakult ki a tizenhatoson belül, minekután Kovács elé pattant a bogyó, aki nem is volt rest a helyére küldeni azt. Az első percekben született gól mindig megváltoztatja a játék képét – főképp azért, mert előtte még nem is tud kialakulni olyan – és borítja a taktikát. Semmi baj, az óvatos tapogatózásnak nevezett meccs eleji pettinget ezzel át is ugrottuk – nem is hiányzik az mindig.
A szurkolói által sokkal inkább szidott, mint támogatott Fradi hátrányának tudatában annak rendje és módja szerint magához is ragadta a labdabirtoklást meg a kezdeményezést, és hamar rávilágított a védekezésünk hiányosságaira, mert úgy került mögénk, mint ahogy Bárdosi Sanyi szokott fénykorában a szőnyegen. Szerencsénkre a beadásokat mindig ki tudta vágni valaki a kapu előteréből, ha meg nem, akkor Rósa lába szállt ki a stadionból luftrúgás okán, vagy gólhelyzet elügyetlenkedésének lehettünk szemtanúi. Ilizi is megmutatta, hogy ott van, ha kell, Csizmadia gránátját például igazán remek mozdulattal bokszolta fölé. Nyomott a Fradi, ment lefelé a nap, továbbra is járt a troli, mi meg bekkeltünk böcsülettel, és vártuk, hogy egy gyors ellencsapás után ismét zavart kelthessünk.
Mintegy fél óra elteltével sikerült is, egy labdaszerzés utáni gyors akciónál Simic érkezett középen mindenkit megelőzve, de fejesét a hülye akác hárította. Nem csoda, hogy a meccs lefújása után vitték is azonnal a faiskolába, hogy ott szedje össze magát, és a svédek ellen befelé pattanjanak róla a hazai csapat lövései és fejesei.
A Fradi továbbra is a térfelünkön tanyázott, de egyre inkább úgy érezhettük, hogy nincsen benne a gól a vendégek lábában. Nem csak azért, mert mostanában valaki kivette onnan, hanem azért is, mert Oláh minden kétséget kizáróan ráerősített minderre. Miután úgy lebontották a védelmünket, mint anno a berlini falat, az exkaposvári csatár gyakorlatilag egyedül vezethette Ilizire a labdát – pontosabban volna, már amennyiben lett volna önbizalma. De mivel nem volt, kapura húzás és a felelősség vállalása helyett az alibi beadás-megoldás mellett döntött, amit ráadásul borzalmasan vitelezett ki, így elmúlt a veszély.
És volt egy még ennél is kellemesebb érzetünk: végre a védelmünkben sem véltük felfedezni a gólképességet, mert ugyan a szükségesnél és egészségesnél sokkal többet hibáztunk, de mindig volt valaki, aki korrigáljon. Végre igazi csapatként játszottunk, mégpedig váll a vállhoz vetve, és maximálisan felnőve a feladathoz, illetve átérezve a helyzet súlyát (Óh, de szép mondat, bármelyik moszkvai pártértekezleten megállta volna a helyét!)
A második félidő első tíz percében kb. annyi érdekes dolog történt a pályán, mint a szünetben, majd hirtelen megmelegedett a pite. Előbb a kilencedik kerületi Hightower őrmester bukfencezett tizi reményében mindhiába, majd Ilizi szokásos borzasztója következett, amely után Gáspár mentett hatalmasat. Kellett nagyon idegrendszerünknek a második gól, mert azzal el is dőlt a meccs. Ezután a Fradi már különösebb meggyőződés nélkül ment előre, de még véletlenül sem sikerült nekik semmi: Tóth Bence megpattanójánál Ilizi már verve volt, de mellément, az utolsó pillanatban pedig Junior fejelt mellé senkitől sem zavartatva az ötösről.
Az utolsó pillanatokban már hosszú idő után először ünnepelt a Vasas-tábor, Simic felszabadultan cselezgetett, Urbán Flóri egyedül túlkiabált mindenkit, a spori meg lefújta a meccset! Igen, megvan az első siker! Jó sokat kellett várni rá, de megérkezett. Nem játszottunk jól, de a gát végre átszakadt, mégpedig azért, mert egyszerűen jobban akartuk a győzelmet, mint a Fradi.
Most kéthetes bajnoki szünet következik, lehet szurkolni a válogatott sikereiért, de unatkozásra senkinek nem lesz oka a Fáy utcában. Szerdán véget ér az átigazolási időszak, eldől, ki zárta eredményesen a próbajátékot, kezdődik a Ligakupa, szombaton edzőmeccs lesz Honvédországban. A mérkőzések között pedig Vlak mesternek és stábjának pedig lesz ideje még jobban összerázni a társaságot, mind játékban, mind fejben. A kezdő lökés vasárnap megvolt, ezzel a lendülettel kell menni tovább, és kúszni felfelé a bajnoki tabellán.
Végre megvan az első győzelem! Úgy vártuk, mint a Messiást, és annyira kellett, mint tanyára a villany! Jobban kezeltük a válságos állapotot, mint zöld-fehér sorstársaink, ezért három ponttal zártuk a régi Népstadion utolsó bajnoki mérkőzését. Ráhangolódásként számos korábbi nagyszerű játékost láthattunk a pályán, az este végén pedig hosszú idő után újra boldogan pacsizhattak a játékosaink. Kis túlzással tehát több örömteli dolog történt velünk vasárnap, mint az elmúlt két hónapban együttvéve, Vlak mester pedig továbbra is veretlen a csapat kispadján. Mi mást kívánhatnánk magunknak, mint azt, hogy ez a kétmeccses széria úgy nőjön, mint a mesebeli kis Gömböc. (amely aztán úgyis szétpukkad egyszer, mert a fák csak a mesében nőnek az égig, de ezzel nincs is semmi baj.)
Ránézek »
